A település története

„Minden ember érdeklődik lakóhelye múltja iránt, és érdeklődése kielégítésére sokszor nem talál forrást, mert ha vannak ilyenek, legtöbbször hozzáférhetetlenek, s így csak szájhagyományokból meríthet. A szájhagyomány azonban 2-300 évnél távolabb aligha tud visszaemlékezni.”

A Borzova helységnév szláv eredetű, jelentése: nyírfás,nyíres.  A ’Nemes’ előtag azzal kapcsolatos, hogy egykor a faluban sok kisnemesnek volt birtoka úgynevezett kuriális, azaz kisnemesi község volt.

Először a Cégényi monostor 1181. határjáró oklevelében említik. 1476-ban Borzovának írták, mint a Borzovay család tulajdonát.    1592-ben az egész községre királyi adományt nyert több kisnemesi család. A falucska hatalmas erdőben bújt meg.

A terület a Túr folyó közelében fekszik, ráadásul a sok kis vízfolyása közlekedés akadályozóvá is vált. Jól példázza ezt a II. József rendeletére elkészített katonai  felmérés leírása: „ A helység nagy részét körülvevő mocsár az év nagy részén ritkán szárad ki,következésképpen csak a jelzett helyeken járható…A falu mellett erdő szétszórt, sűrű cserjésből áll… A rétek mocsarasak… Az utak nagyon sárosak és kátyusak…” A mocsaras,erdős terület kicsit távolabb esett a legfontosabb közlekedési útvonalaktól,részben ez is magyarázza a települések hiányát.
1 Patkószerűen volt körbesáncolva a Nóborda patakkal, ki-és bejárni csupán csak egy hídon lehetett a faluba. Valószínűleg a mai Nemesborzova közvetlen környéke nem tartozott a folyamatosan lakott vidékek közé e mostoha természeti környezet miatt (rendszeresen áradó folyók, mocsarak). A régészek terepbejárásai is ezt erősítik meg, mivel kevés régészeti  leletet találtak.

A legkorábbi meghatározható lelet a késő bronzkorból kb. 3500 évvel ezelőttről származik. Más leletekből (Méhteleki , Nagyecsedi, Tiszabezdédi ) tudjuk,hogy két-három ezer évvel korábban is mozgolódtak már itt népcsoportok. Ez a kor annak az időszaka volt, amikor a Balkán felől érkező népesség hatására a Kárpát-medencében is áttérnek a föld megművelésére és az állatok tenyésztésére, vagyis a tudatos élelemtermelésre. Jellegzetes ennek a népnek a fazekas művessége. Általában a kézzel formáltak. Korongolt edényt csak nagyon kis mennyiségben találtak.

A császárkorban dákok és germánok is átvonultak ezen a területen. a népvándorlások kor kb.  500 éve semmilyen leletet nem adott a régészeknek. Leletekből tudhatjuk, hogy az Árpád-korban és a középkorban laktak a falu környékén.

A Mohács utáni időben Nemesborzován változatlanul kisnemesek laktak, jobbágy lakossága továbbra sem volt. Története hasonló volt a szomszédos Mánd község történetével.

A reformáció előtt Mándnak és Nemesborzovának közös plébániája volt,a  reformációt követően a falu Mánd filiája volt1763-ig. Annak ellenére, hogy e kis falu eléggé rejtve volt az ellenség előle –erdő és árok védte- a martalócok és a német helyőrség katonái is feldúlták.

Az árokba, melynek nyomait ma is lehet látni a falu körül a Nóborda patak vizét engedték. A falut körülvevő erdő nagy részét kiirtották.

1669-ben készült Szatmár megyében egy összeírás, melyben szerepel Nemesborzova is.

Az  1700 -as összeírásban is szerepel. Ezen összeírásokban a következő családnevek szerepelnek, melyet ma is megtalálhatunk a faluban : Márthon , Nagy, Horváth, Szabó,Baku.

1703. és 1706 közötti években a Szatmárt ostromló kurucseregek igencsak megtizedelték a falva lakóit. Az összeírás eredménye igen lehangoló és szomorú volt. Ebben rögzítették faluról falura járva,hogy milyen károkat szenvedtek, és mennyi föld maradt parlagon,hány falu pusztult el,hány gazda van most bennük, azoknak mennyi a lábas jószáguk. Ekkor csodával határos módon még mindig lehetett nemesek neveit említeni.

A XVII. századot követően több nemesi család kapott itt birtokrészt. A XIX. században földesurai a Kallós,Erdélyi, Pápay és Mándy családok voltak.

Az, hogy ez a kicsiny falu még él,talán ezeknek a nemes embereknek is köszönhető,akiket a falu neve is magában hordoz- NEMESborzova.